Nem, nem a magyar foci válogatott hihetetlen teljesítménye ihlette ezt a bejegyzést. Dávid barátomat kísértem el balti túrájának egyik csúcspontjára, a Tallinnban játszott észt-magyar világbajnoki selejtezőre.
Mondhatnám azt is hogy megtört a jég, de az elég elcsépelt már ebben a blogban, ezért inkább azt mondom, hogy 1500 km-t utaztam az első válogatott meccsemre :) Ha a statisztikámat nézzük, akkor én úgy vagyok vele, hogy csak nehezen veszem rá magam arra, hogy elrontsam a 100%-ot.
Dávid törzsszurkolóhoz méltóan már egész nap a magyar mezében és sáljával a nyakában járta a várost. Találkoztunk is egy-két vendég szurkolóval az óvárosban. A kis csapatunk kiegészült még Dávid barátjával a meccset Tallinni városnézéssel összekötő Katával, hozzánk jött még Ági és Ervinn a két magyar erasmusossal a szintünkről. Így szurkoltuk végig az első sorból a meccset, mint utólag kiderült nem hiába.
A meccs előtt azért bemelegítettünk egy kis helyi speciális, mellesleg nagyon finom, ciderrel és pár sörrel. Az indulás előtt minden arcra került egy szép kis magyar zászló és két igazi trikolór is előkerült. A jó hangulatunkat csak az árnyékolta be pár pillanatra, hogy Tallinn nem hazudtolta meg magát és kitartóan esett.
Az A Le Coq Arénát elég könnyen megtaláltuk, csak szokás szerinte kicsit késve indultunk, de éppen odaértünk időben, csak a beléptetés volt nagyon lassú, de hát ki bosszankodik már ezen, főleg annak tudatában, hogy a második félidő hozta az igazi izgalmakat.
A stadionba lépve szép látvány fogadott. Egy modernebb kis stadionban rendezték a meccset. Az A Le Coq Aréna közel 9700 ülőhelyjel várja a szurkolókat. Igazi kis fricska, hogy a vendég szektor fölött nincs tető, de szerencsére az eső megkegyelmezett és csak szórványosan szemerkélt. A hangulat "adta" a jó erős félház és persze a meglepően sok, kb. 200 magyar szurkolónak köszönhetően, akik kitettek magukért és néha felvették a verseny a szemben lévő hazai ultrákkal, az egri túlerő ellenére is.
A játékról csak annyit, amit sokszor hallottunk a gimis kézi meccseink után: "Az eredményhez gratulálok a játék szar volt."
Hát igen, nem az én tisztem elemezni a játékot, főleg úgy, hogy nem is értek hozzá, de azért csak ide írok egy két laikus megjegyzést. Mondjuk akin a címeres mez van, az ne hisztizzen, meg ne üljön kétszer két percet a füvön egy elesése után, amikor kap két olyan passzot, amit ha a Fehértó csatára a megye 2-ben kihagy, akkor aznap este nem kapja meg a kisfröccsét a kocsmában. Jó persze ez egy gyenge meccs volt, de ha egy kicsivel több akarat és szenvedély lenne a csapatban, akkor nagyon szerethető lenne, a kis eredmények mellett is, és ezt kívánom a focidrukkereknek, és azt, hogy kezeljék helyén a csapatot. Nah ennyit az okoskodásból.
Az este azért elmentünk megünnepelni a győzelmet. Az arcunkon persze ott volt még a magyar zászló, de inkább viccesen fogadták, mint sem ellenszenvesen, ez a mentalitás, jah igen ehhez az is hozzájön még, hogy a meccs után egyszerre engedtek ki minket a stadionból és a jó hangulatú magyarok és a kicsit szomorúbb észtek között egy hangos szóváltás sem volt. De most vissza az esti bártúrára. A magyar zászló azért sokakat megindított egy kis beszélgetésre. Az egyik helyen ki is szúrtam egy üveg Unicumot, ez eléggé meglepett, mert ahogy már írtam, nem kevés időt töltöttem Unicum lelőhely után kutatva. Tehát koccintottunk egyet egy helyi szurkolóval, persze mi a helyi specialitást, a Vana Tallinnt élveztük míg az észtek Unicumot ittak, csakis a fair play jegyében.
Hát ennyit az első profi magyar focimeccsemről. (Mert még NB1 meccsen sem voltam....)
A meccs mellékszála, hogy az említett csodálatos öngólom után a portugál srác vagy két hétig cikizett, ezek után a kedvenc csapata a Sporting kikapott a Videotontól, a portugál válogatott szintén kikapott az oroszoktól és az északírekkel is csak döntetlent játszottak, míg a magyarok 6 pontot gyűjtöttek az elmúlt két meccs alatt. Most már mosolyogva fogadott, hogy nyertek a magyarok.
A kilátás
Mondhatnám azt is hogy megtört a jég, de az elég elcsépelt már ebben a blogban, ezért inkább azt mondom, hogy 1500 km-t utaztam az első válogatott meccsemre :) Ha a statisztikámat nézzük, akkor én úgy vagyok vele, hogy csak nehezen veszem rá magam arra, hogy elrontsam a 100%-ot.
Dávid törzsszurkolóhoz méltóan már egész nap a magyar mezében és sáljával a nyakában járta a várost. Találkoztunk is egy-két vendég szurkolóval az óvárosban. A kis csapatunk kiegészült még Dávid barátjával a meccset Tallinni városnézéssel összekötő Katával, hozzánk jött még Ági és Ervinn a két magyar erasmusossal a szintünkről. Így szurkoltuk végig az első sorból a meccset, mint utólag kiderült nem hiába.
A meccs előtt azért bemelegítettünk egy kis helyi speciális, mellesleg nagyon finom, ciderrel és pár sörrel. Az indulás előtt minden arcra került egy szép kis magyar zászló és két igazi trikolór is előkerült. A jó hangulatunkat csak az árnyékolta be pár pillanatra, hogy Tallinn nem hazudtolta meg magát és kitartóan esett.
Az A Le Coq Arénát elég könnyen megtaláltuk, csak szokás szerinte kicsit késve indultunk, de éppen odaértünk időben, csak a beléptetés volt nagyon lassú, de hát ki bosszankodik már ezen, főleg annak tudatában, hogy a második félidő hozta az igazi izgalmakat.
A stadionba lépve szép látvány fogadott. Egy modernebb kis stadionban rendezték a meccset. Az A Le Coq Aréna közel 9700 ülőhelyjel várja a szurkolókat. Igazi kis fricska, hogy a vendég szektor fölött nincs tető, de szerencsére az eső megkegyelmezett és csak szórványosan szemerkélt. A hangulat "adta" a jó erős félház és persze a meglepően sok, kb. 200 magyar szurkolónak köszönhetően, akik kitettek magukért és néha felvették a verseny a szemben lévő hazai ultrákkal, az egri túlerő ellenére is.
A játékról csak annyit, amit sokszor hallottunk a gimis kézi meccseink után: "Az eredményhez gratulálok a játék szar volt."
Hát igen, nem az én tisztem elemezni a játékot, főleg úgy, hogy nem is értek hozzá, de azért csak ide írok egy két laikus megjegyzést. Mondjuk akin a címeres mez van, az ne hisztizzen, meg ne üljön kétszer két percet a füvön egy elesése után, amikor kap két olyan passzot, amit ha a Fehértó csatára a megye 2-ben kihagy, akkor aznap este nem kapja meg a kisfröccsét a kocsmában. Jó persze ez egy gyenge meccs volt, de ha egy kicsivel több akarat és szenvedély lenne a csapatban, akkor nagyon szerethető lenne, a kis eredmények mellett is, és ezt kívánom a focidrukkereknek, és azt, hogy kezeljék helyén a csapatot. Nah ennyit az okoskodásból.
Az este azért elmentünk megünnepelni a győzelmet. Az arcunkon persze ott volt még a magyar zászló, de inkább viccesen fogadták, mint sem ellenszenvesen, ez a mentalitás, jah igen ehhez az is hozzájön még, hogy a meccs után egyszerre engedtek ki minket a stadionból és a jó hangulatú magyarok és a kicsit szomorúbb észtek között egy hangos szóváltás sem volt. De most vissza az esti bártúrára. A magyar zászló azért sokakat megindított egy kis beszélgetésre. Az egyik helyen ki is szúrtam egy üveg Unicumot, ez eléggé meglepett, mert ahogy már írtam, nem kevés időt töltöttem Unicum lelőhely után kutatva. Tehát koccintottunk egyet egy helyi szurkolóval, persze mi a helyi specialitást, a Vana Tallinnt élveztük míg az észtek Unicumot ittak, csakis a fair play jegyében.
Hát ennyit az első profi magyar focimeccsemről. (Mert még NB1 meccsen sem voltam....)
A meccs mellékszála, hogy az említett csodálatos öngólom után a portugál srác vagy két hétig cikizett, ezek után a kedvenc csapata a Sporting kikapott a Videotontól, a portugál válogatott szintén kikapott az oroszoktól és az északírekkel is csak döntetlent játszottak, míg a magyarok 6 pontot gyűjtöttek az elmúlt két meccs alatt. Most már mosolyogva fogadott, hogy nyertek a magyarok.
Kis csapatunk magyar szinekben
A kilátás
A magyar szurkolótábor Tallinnban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése